Dr. Regőczi Tamás, sebész, proktológus és plasztikai sebész szakorvos vagyok.
Budapesten születtem és tanultam a gimnázium harmadik osztályáig. Az utolsó évet egy ösztöndíj révén az Egyesült Államokban, Kansas-ben töltöttem. Az amerikai érettségit követően az orvosi egyetem első évét is az USA-ban teljesítettem, további orvosi tanulmányaimat a Semmelweis Egyetemen végeztem és 1999-ben doktoráltam. Az egyetem alatt 1 évet Németországban tanultam (Giessen).
Gyakorló éveim alatt hasi sebészetből (2006) és plasztikai sebészetből (2010) szakvizsgáztam.
Egyetemi éveim után a Szent Imre Kórházban dolgoztam, a Sebészeti, majd a Plasztikai és Helyreállító Sebészeti részlegen. Külföldi gyakorlaton voltam egy emlősebészeti centrumban Amerikában (Topeka, Ks), sürgősségi orvoslás oktatása miatt Németországban, idegsebészeti továbbképzés miatt szintén Németországban.
A sebészet mellett több évig dolgoztam gyermek és felnőtt sürgősségi ellátásban Zsámbékon.
Oktatói tevékenységet folytattam már az orvosi egyetem alatt a SOTE Orvostörténeti és Társadalomorvostani Intézeténél. Az Egészségügyi Továbbképző Intézet (ETI) Postgraduális képzési programján belül 2005 óta előadó, oktató és vizsgáztató vagyok az általános sebészet teljes tárgykörében. Minősített oktatója vagyok az Arbeiter Samariter Bund (ASB), nemzetközi szamaritárius szövetségnek, Európai Elsősegély Nyújtás Képzés tárgykörben.
Szakmai eredményeimről több előadás, cikk és poszter készült nemzetközi és hazai kongresszusokra és szakmai fórumokra.
Sebészeti tevékenységem kezdete óta kiemelt érdeklődéssel foglalkozom a proktológia (végbélsebészet) területével és több mint 10 éve saját proktológiai szakrendelést vezetek. Lehetőségem nyílt, hogy megtanuljam és nagy számban végezzem a fájdalommentes, bélvarrógéppel végzett Longo műtétet (PPH) előrehaladott stádiumú aranyeres betegeknél. Proktológiai esetek mellett nagy számban foglalkozom hasfali sérvek helyreállító műtéteivel, bőrelváltozások sebészeti ellátásával, az emlő szépészeti és gyógyító műtéteivel, mindezeket a sebészet és plasztikai sebészet általános esetei/műtétei mellett.
Angolul felsőfokon, németül középszinten beszélek.
2013 nyarán tértem hazánkba vissza 2 éves tengerentúli sebészeti tevékenységem után. Egy kanadaiak által épített és üzemeltetett kórházban voltam vezető sebész. Ottlétem alatt nemzetközi akkreditáció történt az általam vezetett osztályon, ahol a legmagasabb gyémánt fokozatot értük el (Accreditation Canada International – Diamond level). Több alkalommal lehetőségem volt Dr. Nelson Goldberg-el, a Maryland-i Orvosi Egyetem (Baltimore, USA) vezető professzorával dolgozni általános sebészeti, plasztikai és helyreállító sebészeti műtéteken.
Helyreállító sebészeti tevékenységem fő profilja a nagy hasfali sérvek modern sebészeti és plasztikai sebészeti elvek szerinti műtétje, ill. lágyéksérvek műtétje.